4. fejezet

Reggel iszonyú fejfájással keltem. Óvatosan kikukucskáltam a szempilláimon keresztül, majd a tört fehér színű plafont kezdtem bámulni. Pontosan tudtam hol vagyok. A saját világos szobámban, a hatalmas ágyamban, amiben éppen keresztbe feküdtem. Első gondolatom az volt, hogy hogyan jutottam el ideáig? Hát persze. Végiggondoltam mindent, ami történt és egyre több dolog jutott eszembe. Keresztül vitt a házon és karjaiban hozott fel a lépcsőn. Harry hozott haza az éjjel, miután... Miután megcsókolt. Hirtelen düh lett úrrá rajtam, de magamra haragudtam, nem rá. Még Kristófon sem tettem magam túl és máris egy 'idegen' karjaiba vetettem magam. Nem vagyok normális. Hogy tehettem ilyet a találkozásunk első napján? Ez lesz a vége, ha olyan sok koktélt iszik az ember, mint én tegnap este. De mégsem foghatom az alkoholra, hiszen valamelyest magamnál voltam, és tudtam mit csinálok. Az a gyönyörű smaragd zöld szempár, az az oka mindennek. Gondolatmenetem az ajtó nyikorgása zavarta meg, így magamra húztam a paplant és alvást imitálva feküdtem mozdulatlanul. Csak remélni mertem, hogy Cara az, majd mikor bebújt mellém a takaró alá, meg is bizonyosodtam róla.
- Jó reggelt álomszuszék. - suttogta mosolyogva.
- Neked is. - válaszoltam, miközben egy hatalmas ásítást próbáltam elnyomni.
- Jobban vagy már? - kérdezte.
- Fogjuk rá. - nevettem el magam, de még az is kimerülten hangzott.
- Nem szeretnél nekem mesélni valamiről, vagy inkább valakiről?  - terelte a témát. - Mi történt közted és a kis göndör fürtös között? - kíváncsiskodott, aminek abban a pillanatban nem nagyon örültem, mivel tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg el nem mondok neki mindent.
- Még itt van? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem, nincs itt. Nem akart egyedül  hagyni, de miután hazaértem elment.
- Cara nagyon nagy hülyeséget csináltam. - mondtam, majd fejem a párnába temettem.
- Barbara mi történt ? - sürgetett.
- Megcsókoltam. - motyogtam halkan. Nem hallottam választ, ezért felemeltem a fejem és barátnőmre néztem. Arca kifejezéstelen volt. Nem tudtam mire gondol, majd hirtelen elvigyorodott és sikított egyet.
- Hiszen ez fantasztikus. Ti lesztek a legszebb sztárpár a világon. - mondta izgatottan és lelkendezve.
- Nem Cara. Ez egyáltalán nem fantasztikus. - törökülésbe ültem és kezeimet az arcomba temettem. - Mi nem vagyunk egy pár, és nem is leszünk. Nem tudom mit mondhatnék neki, de minél hamarabb beszélnem kell vele. Ami tegnap történt hiba volt. - magam sem voltam biztos abban amit mondtam, mégis ezt tartottam helyesnek.
- Nem értelek. - válaszolta zavarodottan. - Harry helyes és kedves. Mellette eltudnád felejteni Kristófot és imádni valóak lennétek együtt.
- Ez nem ilyen egyszerű.
Cara a szemét forgatta.
- Akkor tényleg beszélned kell vele. Tudod könnyen lesz szerelmes és nem akarom, hogy összetörd a szívét.
- Rendben. - felsóhajtottam.
- Viszont tudd, hogy én mindenben támogatnálak titeket. - biztatott. - Gondold át.
- Ölelj meg mielőtt lemész! - kérleltem szomorkás hangon. Finoman megszorította vállam, majd lemászott az ágyról és az ajtó felé fordult, hogy aztán megpördüljön és rám nézzen.
- Én mindig itt leszek neked, ezt jegyezd meg. - mosolygott. - Mit szólnál egy kis ínycsiklandozó palacsintához?
- Ismersz. - feleltem vigyorogva. - Gyorsan össze szedem magam, aztán csinálhatjuk. - válaszom hallatán vidáman hagyta el a szobát.
Sikerült átvánszorognom a fürdőszobába, majd azonnal beálltam a tus alá. A hideg vizet nyitottam meg, mert muszáj volt felébrednem, és a forróval, csak annyit értem volna el, hogy állva elalszok. Viszonylag hamar megszokta bőröm a víz hőmérsékletét, ezért élveztem is, ahogy a jéghideg cseppek szánkáznak a testemen.

Miután végeztem, hajam kontyba fogtam és felöltöztem.

Egy sötétkék nadrágot vettem fel és egy zöldes felsőt, amiben itthon is jól tudom magam érezni. Úgy gondoltam, nincs értelme magam kisminkelni, ezért miután kész lettem dübörögve szaladtam le a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Cara már elkészítette a palacsintatésztát, így nekem csak annyi dolgom volt, hogy kisüssem őket. Amíg szorgoskodtunk, rengeteget beszéltünk a tegnap estéről. Elmesélte, hogy miről maradtam le, majd mikor Niall felől kérdezősködtem, letudta annyival, hogy csak barátok.
Temérdek mennyiségű finomságot sikerült elkészítenünk, majd a szekrényből kipakoltunk néhány üveg lekvárt és persze az elengedhetetlen nutellát. Úgy döntöttünk, a nappali szőnyegén fogyasztjuk el az ínycsiklandozó édességet, pont mintha piknikeznénk.
- Azt hiszem végem van. - nyögtem ki nagy nehezen, miközben a padlón nyújtózkodtam.
- Ne is mond. Mindjárt kipukkadok.
- Nagy levegő, be és ki.
- Mintha szülni készülnénk. - nevette el magát Cara, majd mondata hallatán és is követtem példáját.
- Nem bírom. Ne nevettess kérlek, hiszen szenvedek. - még egy könnycsepp is kicsordult a szememből. Röhögőgörcsünket a csengő hangja zavarta meg.
- Én biztos, hogy nem kelek fel. - jelentette ki Cara. - Nyitva van. - kiáltotta fülsüketítően.
Halk lépteket hallottunk a bejárati ajtó felől, majd két ismerős alak tűnt fel a nappali küszöbénél. Szívem mintha ki akart volna ugrani a helyéről. Nagyot nyeltem, majd hirtelen zavaromban felültem és erőnek erejével igyekeztem lehiggadni.
- Sziasztok lányok. - köszöntek, majd miután végignéztek rajtunk egyszerre vigyorodtak el.
- Halihó. - üdvözölte őket nagy hangon Cara, míg én szótlanul ültem és reméltem, hogy mindegyikőjük számára láthatatlan vagyok.
- Azt hiszem palacsinta illatot érzek. - szaglászott Niall.
- Igen. - bólogatott Cara. - Talán még maradt pár darab, kértek?
- Még szép. - vágta rá a szöszke fiú, míg a mellette álló Harry szemei engem fürkésztek.
- Én nem kérek köszönöm. - mondta halkan. - Igazából azért jöttünk, hogy megnézzük jól vagytok-e és unatkoztunk is. Nálunk a társaság többi része, még az ágyat nyomja.
- Sok lustaság. - nevetett Cara.
- Akkor most kapok enni vagy nem? - kíváncsiskodott huncutul Niall, majd barátnőmmel együtt indultak a konyha felé.
Ketten maradtunk, én és Harry. Közelebb jött és helyet foglalt mellettem a szőnyegen, amitől gyomrom bukfencezni kezdett.
- Hogy vagy? - kérdezte kedvesen, ezzel megtörve a kettőnk közt lévő csendet.
- Minden rendben. - motyogtam. - Nagyon szépen köszönöm, hogy tegnap haza hoztál és, hogy most is itt vagy. Sokat jelent. - nyögdécseltem nagy nehezen, miközben elpirulva néztem fel rá.
- Jó látni téged. - mondta, miközben arcomat bámulta, majd felsóhajtva érintette meg azt. Ujjai puhán időztek bőrömön.
- Te hogy vagy? - kérdeztem idegeskedve.
Felnevetett.
- Mi az?
- Olyan bűntudatosan festesz, mintha valami bűntényt követtél volna el.
- Bűnösnek is érzem magam. - feleltem, miközben egyenesen szemeibe pillantottam.
- Miért?
- Megcsókoltam valakit, akit nem is szeretek. - válaszoltam fejemet lesütve.
- És tudnád szeretni? - kérdése hallatán kisebb sokkot kaptam. Tudnám-e szeretni? Ez mégis milyen kérdés két nap után? Nem tudom, nem tudok semmit.
- Harry kérlek...
- Egy esélyt megérdemlek nem? - hangja zaklatott volt és égett a vágytól. Az eszem azt súgta, álljak fel és fejezzem be a dolgot itt és most, de a szívemre hallgattam, ami teljesen mást akart. Zavaromban bólintottam egyet. Leheletét egyre közelebb éreztem arcomhoz, és tudtam, hogyha most nem állítom meg, akkor megtörténik a baj. De nem volt erőm hozzá. Túlságosan gyenge voltam, és megadtam magam, megint. Ajkait megéreztem az enyémeken, amik gyengéden csókoltak. Közelebb húzott magához és arcomat tenyerébe fogta. Nem tudtam mire számítsak, de arra biztos nem, hogy ilyen kellemes és tökéletes lesz a második csókunk. Elhúztam fejem, majd hangom suttogóvá halkult, a pillantásom pedig az arcáról lecsúszott a kezemre.
- És most mi lesz? - kérdeztem cérnavékony hangon a könnyeimmel küszködve.
- Barbi, mikor először megláttalak azonnal elindult bennem valami. Azt hiszem, ez olyan első látásra dolog nálam. Tegnap óta te jársz a fejemben és nem bírtam magammal. Sajnálom, ha valamit rosszul csináltam. Remélem nem haragszol. - éreztem, hogy nála ez felér egy vallomással, így egy apró puszit nyomtam a szája sarkába.
- Nem, egyáltalán nem haragszom, de kérlek ne siessük el a dolgokat. Holnap már lehet más lány után kacsingatsz. - gúnyolódtam mosolyogva.
- Shhh -  suttogta, majd átölelte nyakam, én pedig a hátát simogattam...